15/03/2026
. : : R Ó M A : : .
A pár napos utazások arra jók, hogy az ember lánya villanásnyi benyomásokat kapjon egy városról vagy országról.
Tegnap bringázás közben jutott eszembe egy érdekes aspektus. Amikor meglátogatok egy külföldi várost, az adott ország attitűdjéből is kapok valamiféle ízelítőt. De ha egy országban több városba is belekóstoltam, ezek az attitűdök nem feltétlenül lesznek ugyanazok. Ahogy például egészen más élményt ad Miskolc, mást Szeged, és mást Budapest.
Ez eddig talán azért nem jutott eszembe, mert az utazásaim többsége nem mindig ugyanazt az országot érintette. Olaszországban viszont már több városban jártam, délen és északon is, és mindenhol más hangulat, más élmény fogadott.
Rómában számtalan módon jártam már – jobbára tankönyveken keresztül. Történelem-, művészettörténet-, irodalom-, filozófia- vagy latin órákon, hogy csak néhányat említsek. Számtalan tankönyv és művészeti album lapjain, valamint filmek kockáin láttam már azokat az épületeket, utcákat és részleteket, amelyeken most mi is végigmentünk. Kicsit olyan érzés volt, mintha egy rég látott ismerőssel találkoznék.
Róma kicsit olyan hely, amelyhez mindannyian kötődünk egy kicsit – akár tudunk róla, akár nem. Talán ezért sem jött az a bizonyos „aha-élmény” – mert valójában nem volt ismeretlen.
Mégis különös érzés, amikor egyszer csak ott állsz azok előtt a helyek előtt, amelyeket addig csak tankönyvek képeiről ismertél. A tömeg óriási, valószínűleg mindenki így gondolja: egyszer látni akarja Rómát.
Az olaszoknál már többször megtapasztaltam azt a megnyugtató érzést, hogy itt szeretnek élni, és valóban élnek is. Nincs az a nyomasztó feszültség, ami itthon gyakran jelen van. (mindenhol jobb, mint itthon...) Van élet az utcákon, a bisztrókban; kávéznak, esznek, beszélgetnek, magyaráznak. Tipikus olasz, stílusos karakterek jönnek-mennek. És ami a legsimogatóbb, hogy mosolyognak és egyensúlyban vannak. Mosolyog a hentes, a boltos, a pénztáros, a pincér, a jegyárus… még a vonat diszpécsere is, aki tájékoztatja az utasokat, hogy bizony még állunk egy kicsit és nem tudsz rá dühös lenni, mert azt is humorral teszi és legyintessz rá, és mosolyogsz.
Sokat hozzáad a város hangulatához, hogy nem pattanásig feszülnek az idegek és nem leszegett fejű embereket látsz, akik belefáradtak a mindennapokba, hanem jut idejük élni, és megélni a pillanatokat, mindezt persze stílusosan, és elegánsan tetőtől talpig. Talán ezért is, mert generációkon át örökítették azt a sok-sok mindent, amit a világ Rómának köszönhet.
A város egyik legismertebb épülete, a Colosseum, lenyűgöző és monumentális, de kissé hidegrázós is, ha belegondolunk, mennyi erőszak és vér tapad a falaihoz. A Trevi-kút szinte megközelíthetetlen a tömeg miatt, és érmét sem dobtam bele… ellenben isteni espressót ittam az egyik mellette lévő bisztróban. Betartottam azt az íratlan szabályt, hogy délután már nem kérek capuccinót, és a gnocchit sem gnyoccsinak mondtam... 😉
A keresztény vallással vannak fenntartásaim, mind a mai napig, bár anno piarista kollégiumban laktam. Mégis letaglózott a Vatikánban a Szent-Péter Bazilika monumentális belső mérete. A mennyezeti freskók, márványok, aranyozott részletek és hatalmas oszlopok mind azt az érzést keltették, hogy az ember tényleg valami isteni nagysággal áll szemben. A maga korában ez valóban pszichológiai eszköz lehetett a hívők számára: a mennyei rend fizikai megtestesülése. A fények, a perspektíva, a tér és a szobrok mind az áhítatot, a tiszteletet, sőt egyfajta félelemmel vegyes csodálatot igyekeztek előidézni. És ez most is átjött. Mondhatni ez volt a legerősebb wow élményem. Félelmetes és borzongató, hogy micsoda hatalma volt az egyháznak. Most már főként biznisz és nehéz lehet hívőként az áhítatot megélni a kártyával fizethető és felkapcsolható gyertyákkal, miközben elmorzsol pár imát...
A Forum Romanum az Ókori Róma politikai, vallási és gazdasági központja volt, olyan, mint egy főtér, parlament és piac egyszerre. Itt zajlott minden közéleti esemény. Gimiben sokat tanultunk róla latin órán, előttem van Katona tanárnő decens, úrinő megjelenése, ahogy mondja az igeragozást, olvassa és fordítja a latin szövegeket. Máig tudom Cicero Catilina elleni vádbeszédének első két bekezdését latinul, amit memoriterként meg kellett tanultunk.
Szóval Róma örök – nem csak történelmi és kulturális öröksége miatt, hanem azért is, mert ezt a helyszínt választottuk a lányokkal barátságunk babusgatására. Egyik este a szálláson (a szállásadónk kedvenc írója Márai Sándor és a konyha egyik polcán egy kalocsai kerámia díszt találtunk, lehet ez sem véletlen) ki is mondtuk, mennyire szerencsések vagyunk, hogy még mindig vagyunk egymásnak, akkor is, ha több száz vagy ezer kilométer választ el bennünket, és nem a mindennapok természetes rendje, hogy találkozunk. Egy évben egyszer, nem kis logisztika árán, de valahogy mindig összehozzuk.
Köszi, lányok, hogy vagytok! ❤ Folytatjuk!
Salve Róma! Roma aeterna.
A képeken kívül nézd meg a sztorikat is, amiket ottjártunkkor osztottam meg.
Katt ide: https://www.facebook.com/stories/1607939877116301/?source=profile_highlight